Honlap készítés Kapcsolat
2010. 07. 25.

Carbonara spagetti

Legalábbis névleg, mert nincsen ott az “eredeti” jelző előtte. A neten millió eredeti receptet találsz. Ez az én változatom, mert ebben nincsen tojás.

Felteszel egy lábasban vizet főni, teszel bele egy kiskanál sót, lefeded, hagyod hogy felforrjon, majd beleteszed a spagettit, kifőzöd, amíg kell.

Közben fogsz egy serpenyőt, beledobálsz 15-20 dkg apróra vágott füstölt szalonnát (nekem a főtt füstölt császár a mindenem ebben a kategóriában), meg pár karika kolbászt. Természetesen ha egyik nincs, akkor pótlod a másikkal, nagyobb adaggal, és az egészet meglocsolod egy kevés olívaolajjal, mert az jó. Egy kevés borsot őrölsz rá, meghinted egy leheletnyi chiliporral, fogsz 3-4 gerezd fokhagymát, és összetöröd, beledobod a serpenyőbe. Összerottyantod, és 2 dl főzőtejszínt loccsantasz rá, és jól elkevered.

Fogsz bármilyen három féle sajtot (az egyik lehet ömlesztett krémsajt is, hadd brummogjon), lereszeled, és ráteszed a tejszínes-szalonnás-fokhagymás szószra, és hagyod, hogy jól ráolvadjon az egészre a sajt, majd a leszűrt spagettitésztát belekevered a szószba.

Célszerű csak annyit összekeverni, amit utána meg is eszel, mert a tészta magába szívja a tejszínes truytit, és utána már nem az igazi.


Nincs hozzászólás
2010. 07. 25.

Lecsó

4-5 embernek 4-5 nagyobb paradicsom, és kb. dupla darabszám paprika kell hozzá, meg 2-3 nagy vöröshagyma.

Ha érzékenyebb vagy, akkor hámozd meg a paradicsomot, ha nem zavar a lecsóban, hogy leválik a héja, akkor hagyd rajta. Segítek: ha leforrázod a paradicsomot, csodásan könnyen lejön a héja. Vágd össze jól, a paprikát meg karikázd fel.

Zsíron pirítsd meg a hagymát, amíg üveges lesz. Só és ételízesítő is mehet rá, és őrölt pirospaprika meg a szokásos Erős Pista – piros arany páros.

Pakold rá a feldarabolt paradicsomot és paprikát, önts rá annyi vizet, amennyit felvesz. Ha csípősen akarod, tegyél bele erőspaprikát is.

Miután jól összeesik a cucc, kész az alaplecsó.

Itt lehet beletenni a virsli és kolbász pluszt, és a legfontosabbat: a tojást, mert a lecsó úgy lecsó, ha tojásos. Legalábbis nekem.

4-5 tojást felversz, mintha tojásrántottát készítenél, és beleöntöd a lecsóba, majd összekevered az egészet, és meg egyet rottyantasz rajta.

Megkóstolod, sót teszel bele, ha kell még, és lehet enni.

Rízzsel vagy puha fehérkenyérrel korrekt, és egy jófajta savanyúság még felteszi az i-re a pontot.


Nincs hozzászólás
2010. 07. 25.

Pizza

A tészta nagyon egyszerű. Két tepsi pizzához kell kb 1 kg liszt, egy kevés olaj (mondjuk 1 evőkanál), negyed élesztő kb fél liter forró vízben, vagy tejben elkeverve. Ha egy kicsit meg akarjuk bolondítani, akkor parmezánt is tehetünk a liszthez.

A lisztnél és élesztő-víz kombónál az a fontos, hogy úgy gyúrogasd a tésztakezdeményt, hogy ne pakold bele rögtön az elején a kiló lisztet, hanem adagold hozzá, amennyit felvesz a víz. Gyúrd össze addig, amíg úgy nem néz ki, mint egy rendes tészta, majd tegyél a maradék lisztből az edény aljára, amiben gyúrtad.

Tedd meleg helyre, és hagyd megkelni az egészet.

Kend ki olajjal a tepsit, és a megkelt tésztát formázd bele kézzel.

Villával böködd meg a kinyújtott tésztát, aztán jöhet is rá a szósz és a feltét, ízlés szerint.


Nincs hozzászólás
2010. 07. 25.

Paprikás krumpli

Tipikus magyar recept ez is, a “zsíron piríts hagymát” kezdetűek egyike.

4-5 embernek 2-3 vöröshagyma aranybarnára párolva. 1,5 kg krumpli meghámozva, és felszeletelve.

Párolt hagymára tegyél őrölt pirospaprikát, paradicsomot, és egy kevés zöldpaprikát (eddig olyan, mint a pörkölt alap), és már mehet is bele a krumpli. Kevés vizet öntesz rá, de ne annyit, hogy ellepje az egészet, mert a krumpli majd szét fog főni. Ha meg sok vizet öntesz rá, akkor ne tegyél rá fedőt, hadd főjön el a víz. Sózd meg!

Fontos, hogy ha virslit, avgy kolbászt akarsz beletenni, akkor azt csak akkor tedd bele, ami a virsli és/vagy a kolbász főzési ideje (5-10 perc), különben a virsliből csak egy undorító trutymó marad, a kolbász meg tökéletesen szétesik.

Az ételnek legyen egy kis leve, de ne sok, valaki így szereti, valaki úgy, jobb ezért a középút. Tejföllel is tálalható.


Nincs hozzászólás
2010. 07. 25.

Hagymás bab

Annyi babkonzervet vegyél, ahány embernek főzöl, és minden harmadik legyen csilis bab konzerv (szádra a négyet ne vegyed, és amelyik csilis bab, az a harmadik légyen).

Rengeteg hagyma kell, vörös, lila, póré, új, teljesen mindegy. Lényeg, hogy pár gerezd fokhagymát is tegyél bele.

Zsír és füstölt szalonna (főtt-füstölt császár) alapon párold meg a rengeteg hagymát, tegyél bele füstölt kolbászt, vagy füstölt húst, és legyen szép állagú a hagyma.

Öntsd le a levet a sima babokról, de a csilisről ne. Mehet bele a bab a hagymába.

Pár kukoricakonzerv sem árthat.

Bors és kevés só, valamint Erős Pista, piros arany mehet bele, de fontos, hogy menjen bele őrölt pirospaprika is.

Összerottyantod az egészet, és már ehető is.

Nyilván a kemények serpenyőben készítik, fakanállal eszik meg az egészet – egyedül, sört isznak hozzá, és utána a serpenyővel verekednek.


Nincs hozzászólás

info@vilagfa.hu